2018. április 19., csütörtök

Felemelkedés Konferencia Budapest - 1 rész.

Írta: Steve Smaly (Apró István)
A magyar Felemelkedés Konferenciáról készülni fog egy összefoglaló, de addig is szeretnék megosztani veletek néhány érzést.
Amikor vasárnap több nemzet lánya egy szeretetkört alkotva kéz a kézben egy szívvé vált az Istennői energiák fényében, amely mindenkit megérintett a teremben - akár tudatában volt, akár nem -, sok embernek könnyes lett a szeme… mert valami hatalmas szeretet lepte meg a régóta szenvedő és fáradt lelkeket. Cobra azt mondta a konferencián, amikor ez történt, hogy „Ez az a pillanat, amire egész életében várt” és valami olyan kezdődik a történelemben, amely itt és most született meg Budapesten. Nem véletlenül választották a helyet és az időpontot a plejádiak. Ez volt az első konferencia az új idővonalban, amely felülír minden eddigit…

Örülök, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Annyi szeretetet kaptunk és kapunk azóta is a résztvevőktől és olyan érzéseket, tapasztalatokat és élményeket adtak át nekünk, amelyet kénytelen vagyok leírni és elmondani, megosztani veletek, mert nem tarthatom meg magamnak.
Vannak azok a könnyek, amelyek a fájdalom könnyei… vannak azok a könnyek, amelyek az öröm könnyei. Ennyit ismertem eddig… Ott akkor és azóta megismertem azokat a könnyeket, amelyek a harmadik kategóriába tartoznak… Azok a könnyek, amelyeket a szívedben érzel, amikor megérint újra az Igazi Szeretet, amelytől elvágtad magad évezredekkel ezelőtt… amitől remegni kezd a test, a lélek börtöne és amitől megállíthatatlan leszel a hazafelé vezető úton, letéped láncaid, döntesz és szabad leszel.
Sok ember érzett ott valami olyan Erőt és Szeretet, amelyet itt a Földön szinte reménytelen megtapasztalni. De ott akkor este lehoztuk ide ezt az Erőt, mert így döntöttünk.
Hétfőtől sokan nem úgy ébredtek fel, mint azelőtt… sokan hétfőtől nem úgy gondolkodnak, mint azelőtt… nem úgy éreznek, mint azelőtt és nem úgy szeretnek, mint azelőtt… Valami megváltozott és valamit lehorgonyoztunk itt a fizikai síkon.
Tudjátok korábban meghallottam az okoskodók szavait, a fenyegetéseket a talmi, programozott alacsony energiákat… most már tudom mi számít és mi az érték… mi a fontos és mi nem az. Azonnal törölni fogom és áttranszformálni. Eddig is tudtam merre tartok és mi a célja az életemnek… de mostantól olyan hajtóerő visz egyre közelebb és közelebb ehhez a célhoz, amelynek létezését csak valamikor nagyon nagyon régen tapasztaltam meg és nagyon hiányzott már. Elég volt a szenvedésből!
Cobra szavai hasították a fizikai világ energiáit. Az eddigi összefogás és tettek azok számára érezhetőek, akik nem ezt a fizikai világot építik tovább, hanem küldetésüket követve létrehozzák azt a világot, amely a Felemelkedés Világa, a Szeretet Világa… számukra látható minden, mert jól csak szívével lát az ember. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a konferencia mondanivalóját, az számomra így hangozna:
Találd meg önmagad, találd meg a célt, amiért megszülettél és teljesítsd ezt a célt. Légy őszinte önmagadhoz, kelj fel, dönts végre Te az életedről és tedd meg, amit meg kell tenned vagy már meg kellett volna tenned. Ennyi.
Ha elindulsz találsz hozzá partnereket. Ezt mondta Cobra: „Nincs szükség követőkre, nem akarok követőket! Együttműködőket keresek!”
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy ne foglalkozz azzal, hogy mások kritizálnak, vagy hogy mások akarják megmondani mit gondolj, mit érezz és mit higgy vagy ne higgy… Miért mondod ezt vagy azt… stb, stb. Ha valaki tiszta úton jár és a Fényt erősíti, azt észre fogod venni. Mert nem fog beleszólni az életedbe és abba, hogy mit és hogyan csinálsz, még a félelmeit sem akarja rád ragasztani, hogy „védjen”… mert ő ismeri a Szabad Akarat törvényét, az Egység Törvényét, az Élni és Élni hagyni Törvényét… Ha igaz úton jár, akkor önmagával fog foglalkozni, hogy teljesíthesse a küldetését és hozzájáruljon a bolygó felszabadulásához. Azokkal fog együttműködni, akik ugyanazt a célt szolgálják és segíteni fogja őket, támogatja és biztosítja őket és minden percét kihasználja, hogy a Fényt szolgálja, a Felemelkedést… mert minden perc számít… nem vezetőket, önjelölt gurukat és isteneket fog követni, hanem a szív szavát, a Szeretet hívását teljesíti.
Ha meg akarod menteni a Földet, ha tenni akarsz másokért, ha értelmet akarsz adni az életednek, akkor csak egy embert kell megmentened: ÖNMAGADAT! És nem másokat megváltoztatni, másokat ilyenné vagy olyanná tenni… A legfontosabb törvény a Szabad Akarat Törvénye. Amíg ezt nem tudod elfogadni és nem érted meg, semmit nem tudsz tenni és hasztalan lesz minden tetted, szavad és akaratod.
Állj fel végre, emeld fel a fejed, Isteni minőséget hordozol, méltatlan hozzád minden, ami szenvedést okoz Neked, fájdalmat és boldogtalanságot!
Ne újabb vallásokban, hitrendszerekben keresd az utat, ne kövess másokat! Légy, aki vagy!!! Érezd át a szavakat: ÉN VAGYOK!
Ha döntesz, megállíthatatlan leszel, nem lesznek ellenségeid és az Isteni terv, amiért megszülettél, megvalósul általad.
Mindenki egy magasabb szintre lépett ott akkor és szinte fizikailag volt érezhető a plejádiak jelenléte és a flottájuk.
Sokan döntöttek ott akkor este és indultak el a szív szavát követve… és szerte a világban alakulnak a Rózsa Rendje csoportok, a szívek szövetségei. Nem kötelékek vannak köztük, hanem az Egység és az önzetlen tiszta Szeretet. Lélekcsaládok találkoztak ott akkor este és a szívek halkan, hangtalanul tették a dolgukat… nyíltak a szívportálok és csak befogadtak… áramoltak és adtak… és közben folytak a Szeretet könnyei… mint folyók, amelyek az óceánba ömlenek… a Szeretet Végtelen Óceánjába.
Köszönöm, hogy élek, szeretek és Egységben lehetek.
A Fény győzelme!
Steve
Ui: Rengeteg visszajelzést kaptunk, amelyekből árad a Szeretet, az Összefogás ereje, a tettvágy a Felszabadításért. Igyekszünk összeírni őket minél hamarabb, - név nélkül és közzétesszük őket. 

2018. április 11., szerda

TERJESSZÉTEK! BÉKEMEDITÁCIÓ 2018. 04. 16.

Fordította: Rácz Anita

Újra itt az idő, hogy cselekedjünk! Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük világunk sorsát! Mindannyian egyetértünk, hogy a bolygó felszabadítása túl sokáig tart. Itt a lehetőség, hogy közösen felgyorsítsuk a folyamatot. Ezért kihasználjuk az április 16-i újhold adta lehetőséget, hogy egy portált hozzunk létre, melyen keresztül egyensúlyba hozzuk a bolygó körül lévő energiarácsot.
Azért végezzük ezt a meditációt, hogy ellensúlyozzuk a Szíriában jelenleg zajló katonai eszkaláció negatív hatásait: 
https://www.rt.com/news/383782-us-strikes-syria-tomahawaks/

(Kapcsolódó magyar nyelvű cikkek: 
https://www.facebook.com/OpHunAnon/posts/1325095254194795
https://444.hu/2017/04/07/legkemenyebb-rajongoi-sorban-fordulnak-el-trumptol-a-sziriai-legicsapas-miatt - a szerk.)

Terjesszétek ezt a hírt! Osszátok meg világszerte! Jelentessétek meg weboldalaitokon és blogjaitokon. Szóljatok spirituális csoportoknak, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ha ismertek alternatív médiát, küldjétek el nekik. Facebook csoportot is létrehozhattok helyi csoportok részére, akik lakóhelyetek környékén végzik a meditációt. Szükség van egy fő Facebook csoportra is ehhez az eseményhez. YouTube videót is készíthettek.
Tudományos vizsgálatok is megerősítették már a tömeges meditáció pozitív hatásait az emberi társadalomra, így ha mindannyian részt veszünk ebben a meditációban, tényleg segíthetünk közelebb hozni az Eseményt:
http://www.worldpeacegroup.org/washington_crime_study.html
(Kapcsolódó magyar nyelvű cikk: https://www.tminfo.hu/kutatasok/mhatas.html - a szerk.) 

Ez a meditáció segít a Fényerőknek lehorgonyozni a Fény energiáját a bolygó felszínén, hogy megerősítsék a Fényrácsot. Erre azért van szükség, hogy felgyorsítsák a világbéke megteremtésének folyamatát. Az egyetlen leghatékonyabb tényező, aminek a felszíni lakosság birtokában van, a meditációt végző emberek száma, amivel felgyorsíthatják a folyamatot. 

Ezt a meditációt április 16-án, hétfőn közép-európai idő szerint hajnal 03:57-kor fogjuk végezni, pontban az újhold időpontjában.
Instrukciók:
1. Használd a saját technikádat, ami ellazult tudatállapotba visz.
2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy segítségével felgyorsítsd a béke megteremtésének folyamatát a Föld és minden lakója számára.
3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy Fényoszlopot, amint a Galaktikus Központi Napból kiáradva áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a testeden keresztül a Föld középpontjáig. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy másik Fényoszlopot, amely a Föld középpontjából felemelkedve áthalad a testeden, fel az ég felé, a Naprendszerünk és a galaxisunk minden Fénylénye felé. Most két Fényoszlopban ülsz, a Fény egyszerre áramlik fölfele és lefele. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezeket a Fényoszlopokat néhány percig.
4. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ibolyalángot, amely megtisztítja a szíriai örvényt és az örvény energiamezőjét a plazma, éteri és asztrásíkokon. Majd jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy ez az ibolyaláng szétterjed az egész Közel-Keleten és megtisztítja azt. Majd terjeszd ki még jobban ezt az ibolyalángot, amíg körülöleli az egész bolygót, megtisztítva az energiamezejét a plazma, az éteri és az asztrálsíkokon.


Ma az ibolyaláng körbeöleli a Földet
5. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy puha rózsaszín gyógyító Istennői energiát, ami meggyógyít minden Szíriában élő embert és békét hoz az országba. Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy ez puha rózsaszín fény megvédi Szíriát. Jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy ez az Istennő energia meggyógyítja világszerte a szíriai konfliktusban résztvevő összes ember elméjét és szívét. Majd gondolatban jelenítsd meg magad előtt, ahogy ez az Istennő energia szétterjed az egész Közel-Keleten és meggyógyítja az ott élő embereket. Majd terjeszd ki még jobban ezt az energiát, míg körülöleli az egész bolygót, meggyógyítva rajta minden élőlényt.
Az Istennő békét akar és béke lesz!
Az Békemeditációról itt lesznek olvashatók helyzetjelentések:

2018. április 3., kedd

Lélekcsaládok

Fordította: Rácz Anita

Azért, hogy elkezdhessünk felkészülni az Eseményt és a Kapcsolatfelvételt követő társadalomra, a Plejádiak megkértek, hogy tegyek közzé információkat a lélekcsaládokról.
Lélekcsaládok akkor jönnek létre, amikor a lelkek egy csoportja kiemelkedik az el nem különülő monádikus esszenciából és a Galaktikus Központi Nap egy hetedik dimenziós portálján keresztül belép ebbe az Univerzumba, vagy ebben a Galaxisban vagy az Univerzum bármely más Galaxisában.
Magasan fejlett lelkek milliói, akik jelenleg e bolygó felszínén inkarnálódtak, elsősorban vagy ennek a Galaxisnak vagy testvérgalaxisának, az Androméda galaxisnak a Galaktikus Központi Napján keresztül léptek be.
Majd ezután úgy szereztek tapasztalatot, hogy magasabb dimenziós fényszálakon keresztül utaztak, melyek behálózzák a Galaxist és később tudatosságukat úgy fókuszálták, hogy az olyan csillagrendszerek portáljában szereztek tapasztalatot, mint a Plejádok, az Aldebaran, a Szíriusz, az Arcturus, a Vega (Alpha Lyrae), Tau Ceti...
Fejlődésük útjának egy bizonyos pontján Galaktikus Háborúkkal kerültek szembe, amiben részt vettek és ez a fő oka annak, amiért a Földön találták magukat.
Vagy tudatosan döntöttek úgy, hogy a karantén Földre jönnek, hogy lehorgonyozzák a Fényt és segítsenek a Fényerőknek felszabadítani a bolygót vagy egyszerűen a Galaxis egy veszélyes zónájába kóboroltak anélkül, hogy teljesen megértették volna ennek kockázatát és az arkhónok elfogták őket az interdimenzionális skaláris hálójukban, a Földre hurcolták őket és belekényszerítették őket a reinkarnációs ciklusba.
Rendkívül fontos, hogy a bolygó felszínére inkarnálódott összes magasabb dimenziós Csillaglény felébredjen immár, emlékezzenek a küldetésükre és teljesítsék azt.
Az is rendkívül fontos, hogy a lélekcsaládok tagjai elkezdjenek egymással magasabb nézőpontból is kapcsolatba lépni és ne csak mint emberi lények, akik a karantén Földön vannak fogva tartva.
A lélekcsalád tagok saját esszenciájuk (manaszi tudat) ötödik dimenziós megértésén alapulva teremtenek kapcsolatot egymással és teremtenek valódi barátságokat. Ez a barát archetípus kozmikus eredete.
Azokat az ugyanabba vagy másik két szomszédos lélekcsaládba tartozó lélekcsalád tagokat, akik hatodik dimenziós Lelki Szerelem pozitív egymásra hatás mintával (buddhikus tudat) teremtenek nagyon mély lélekkapcsolatot, lélektársaknak hívjuk. Ez a barát/barátnő archetípus kozmikus eredete.
Azokat az ugyanabba a lélekcsaládba tartozó lélekcsalád tagokat, akik valójában egy lényt alkotnak, amely lény két ellentétes női/férfi polaritásra szakadt amikor a negyedik/harmadik dimenzióba lépett, ikerlelkeknek hívjuk. Kapcsolatuk elér a hetedik dimenzióba (atmikus tudat) és ez a nő/férfi, férj/feleség és hős/istennő archetípus kozmikus eredete.
A Lélekcsalád a Rózsa Rendje egyik központi misztériuma:
Ez az az Egy lény, amely a fizikaiban megnyilvánul:

A lélekcsaládon belül lévő összes egymással szorosan összefüggő kapcsolatszint egy Clifford tóruszt hoz létre, amely áttöri a Mátrixot:
Ez az oka, amiért a sötét erők mindig meg akarták semmisíteni a lélekcsaládokat.
Ezt először úgy tették meg, hogy implantátumokat helyeztek el a csillagemberekben, hogy elválasszák őket a magasabb dimenziós tudatosságtól és a Lelkük jelenlététől. Ezt függőleges implantátum programozásnak nevezzük és amikor eljön az ideje, egy speciálisan ennek szánt blogbejegyzés fog róla készülni. A függőleges implantátum programozás képezi a Karantén Föld akadályának alapját.
A programozás második rétege a vízszintes implantátum programozás. A Plejádiak megkértek, hogy beszéljek most erről annak érdekében, hogy elkezdődhessen annak a társadalmi programozásnak a leépítése, amely létrehozza a Mátrixot.
A vízszintes implantátum programozás helytelenül használja fel azt a tényt, hogy az ikerlelkek egy férfi (elektromos) és egy női (mágneses) polaritásból álló párként lépnek be a negyedik és a harmadik dimenziós Univerzumba. Tiszta formájában a férfi elektromos (kundalini) erő és a női mágneses (Lélek) erő vonzást teremtenek, amely pedig egy triangulációt hoz létre, ami a fejlődés mozgatóereje.
Amikor a női/férfi vonzás elektromágneses erejébe a vízszintes implantátum programozás útján beavatkoznak, ez egy torzulást teremt a programozás alatt lévő társadalom elektromágneses mezőjében és az ilyen társadalom evolúciója eltolódhat, néha akár évezredekig is, ahogy ez a Földfelszín társadalmának esetében is fennáll.
Az alapvető vízszintes implantátum szétválást teremt a szexuális energia női és férfi észlelésében, ahogy az részletesen el lett magyarázva az alábbi bejegyzésben:
Egy társadalom irányításának és evolúciója késleltetésének leghatékonyabb módja a női szexuális energia kontrollálása. Ez az oka annak, hogy miért voltak azok a kultúrák, amelyek maximális szexuális szabadságot adtak a nőknek, azok, amelyek a legnagyobb fejlődést tapasztalták meg.
Egy adott társadalomban a női szexuális energia ellenőrzésének leghatékonyabb módja az, ha a társadalomba beszivárogtatnak egy kritikus tömegű orioni/drakonida/reptilián ragadozót és szabadon engedik őket. Ezt tették az arkhónok számtalanszor az emberi történelem során. Amikor a nők egy kritikus tömege negatív programozást kap ezektől a ragadozóktól, ez pavlovi reflexet teremt az adott társadalom tudatalatti női pszichéjében és így hatékonyan leválasztja az Istennői energiát.
Az ilyen társadalomban a nők elkezdenek kettős életet élni és csak olyankor fejezik ki magukat szexuálisan, amikor távol vannak a Mátrix kíváncsiskodó szemei elől.
Ennek egy extrém példája Szaúd-Arábia társadalma:
Az ilyen társadalmak felszabadításának az a kulcsa, hogy az adott társadalom legfejlettebb női fokozatosan elkezdik kifejezni az érzéki, szexuális Istennő energiát:
Az arkhónok teljes mértékben allergiásak a nő és férfi - különösen a lélektársak és ikerlelkek - között lévő mély lelki szerelmi energiára.
Azzal, hogy kialakították az inkarnációs folyamatot, ritkán hagyják, hogy két ikerlélek egyazon időben inkarnálódjon. Még ha hagyják is, akkor is nagyon ritkán találkoznak egymással. Még ha találkoznak is, ritkán engedik, hogy együtt legyenek, mert az arkhónok olyan helyzeteket teremtenek, amely megakadályozza az egyesülésüket. Ezért van az, hogy az ikerlelkek egyesülése a bolygó felszínén jelenleg rendkívül ritka és a legtöbb ember, akik azt gondolják, hogy ők ikerlelkek, valójában elsődleges lélektársak (olyan lélektársak, akik az ikerlélek energiáját csatornázzák egymásnak).
Lélektársak közötti mély lelki szerelmi kapcsolat egy kicsit gyakrabban fordul elő a bolygó felszínén és ha ez megtörténik, az arkhónok néha olyan szélsőségekbe bocsátkoznak, amivel megakadályozzák ezt a szerelmet - még arra is képesek folyamodni, hogy megölik a pár egyik vagy mindkét felét.
Az Esemény után és főleg az Első Kapcsolatfelvételt követően, az Ellenállás és a Plejádiak el fogják kezdeni fölvenni a kapcsolatot az emberi társadalom legfejlettebb tagjaival, elsősorban azokkal, akiknek tudomásuk van a lélekcsaládokról.
Ez a kapcsolatfelvétel elkerülhetetlenül szerkezeti kulturális változásokat fog hozni az emberi társadalomba. A Plejádiak és az Ellenállás azt közölték, hogy ez a kapcsolatfelvétel néha elkerülhetetlenül mélyebb romantikus és szexuális kapcsolatokká fog kibontakozni, főleg ikerlelkek és lélektársak között, ahol egyikük a felszínen él, másikuk pedig az Ellenálláson belül vagy a Konföderációs Flottához tartozik:
Vigyél magaddal...
Ahhoz, hogy ezekre a kapcsolatokra jobban felkészüljenek, a felszíni lakosságnak tudnia kell arról, hogy a Plejádiak és az Ellenállás hasonló társadalmi modellel rendelkeznek, melynek alapját a lélekcsaládok képezik. Néha teljes mértékben elkötelezettek az ikerlelkükkel vagy az elsődleges lélektársukkal való kizárólagos szentséges egyesülésre és néha nyitott többszerelmű kapcsolatokat alakítanak ki, melyek alapja a lelki szerelem és a szexuális energia szabad áramlása. Azonos nemű egyesülések is létrejönnek közöttük, de mentesek mindenféle arkhón beavatkozástól, ami oly uralkodó e bolygó felszínén.
Ezek a kapcsolatok fogják jelenteni a végső próbát a felszíni lakosság számára a Galaktikus társadalomba való integrálásban.
A Fény győzelme! 

2018. március 28., szerda

Havi Csoportos Gyógyító Meditáció - a Felemelkedett Mesterekkel és a Csillagsugarakkal

A következő Csoportos Gyógyító Meditáció 2018. március 30-án és 31-én lesz, magyar idő szerint 16:00 órakor. Csatlakozni a következőképpen lehet:
Az International Golden Age Group élő YouTube-os adására kell kattintani a fenti időpontban és hallgatni azt. A szöveg angol/kínai nyelven lesz hallható, de így is hatni fog.
Untwine is a gyógyítók között lesz, mivel ő is megkapta Cobra-tól a kettes szintű 13 sugár beavatást.



A 13 sugár az alábbi:

A Felemelkedett Mesterek sugarai:
1.Sananda sugara
2.Kuthumi sugara
3.Ashtar sugara
4.Saint Germain sugara
5.Serapis Bey sugara
6.Djwhal Khul sugara

Csillagsugarak:
1.Plejádok
2.Szíriusz
3.Orion
4.Galaktikus Központi Nap
5.Androméda
6.Lyra 
7.Antares / Aldebaran

Behívás a gyógyítás előtt, amit érdemes magunkban elmondani:

"Ma behívjuk az összes Felemelkedett Mestert és a Csillagsugarakat.
Most behívjuk … Mesterek jelenlétét (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Teljes mértékben, őszintén és végtelenül nyitott vagyok a Fény gyógyítására, védelmére és vezetésére. Így legyen és így van!"

A lenti linken bekapcsolódva az élő adásba lehet meditálni, magunkra hangolódni, amíg tart a zene. Érdemes fejhallgatót használni. A gyógyító energiák közben érezhetők. A meditáció 30 perces lesz. Más teendő nincs.



Hála kifejezése a gyógyítás után, amit ugyancsak érdemes magunkban elmondani:

"Mondjunk együtt köszönetet a Felemelkedett Mestereknek és a Csillagsugaraknak.
Köszönet ... Mestereknek (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Legmélyebb hálánkat fejezzük ki a Felemelkedett Mestereknek, a Csillagsugaraknak, a Fény gyógyításának, a Fény védelmének és a Fény útmutatásának, melyek segítenek nekünk bőséget elérni a spirituális és az anyagi élet területén.
Valósuljanak meg a Szeretet és a Fény tervei!
Kérjük, add/adjátok át végtelen hálánkat és tiszteletünket ezeknek a Sugaraknak."

A gyógyító meditációhoz a linket az élő adás megkezdése előtti órában itt fogjuk megjelentetni vagy a Magyar COBRA FB Csoportban is látható lesz.
LINK: https://www.youtube.com/watch?v=yEVuVR3haHY

2018-ban a következő időpontokban lesz Csoportos Gyógyító Meditáció:



A Fény győzelme!

2018. március 23., péntek

Plejádiak

Fordította: Takács Anikó 


A Plejádiak a Szeretet és a Fény teremtményei. A felszíni lakosság java részét annyira behálózza az ezen a bolygón lévő működésképtelen helyzet, hogy nehéz nekik elhinni, hogy tényleg léteznek olyan lények, akik tele vannak Szeretettel és Fénnyel, és nem rendelkeznek semmiféle hátsó szándékkal.
Pedig léteznek! Valójában ebben a galaxisban a lények többsége ilyen. És a Plejádiak is köztük vannak.
A Plejádiak angyali evolúcióból származnak, akik a Galaktikus Központi Nap portálján keresztül léptek be, és kerültek ebbe a dimenziós univerzumba.
Ezt követően angyali Fénytestükben fedezték fel a galaxist, míg végül a Plejádi csillaghalmazban telepedtek le, amely plazmából emelkedett ki a fizikai síkba nagyjából 18 millió évvel ezelőtt.
Tudatosan próbálták plazma anyabolygójuk egyikét a fizikai sűrű anyagba tömöríteni, és a bolygó felrobbant.
Felrobbant otthonuk darabjai szétszóródtak a galaxisban, és néhányuk a Földet is elérte Moldavitként.
Egy nagy darab Moldavit, 144.000 Földi misszióval rendelkező önkéntes 144.000 Fénykódolásával, lett később a Szent Grálba belemetszve.
Sok százezer évvel ezelőtt a Plejádiak megtanulták, hogy az erőszak nem oldja meg a problémákat, és eldöntötték, hogy többé nem vesznek részt a Galaktikus háborúkban, így a fókuszukat inkább egy békés társadalom felépítésére fordították, amely több száz bolygóra terjedt ki a Plejádi csillaghalmazban, amely a Plejádi Konföderációt alkotja.
Ők a szépségben és a harmóniában hisznek, életstílusuk pedig ezt tükrözi. Folyékony fénnyel veszik magukat körül.
Gyönyörű műalkotásokkal veszik magukat körül:

Valamint zenével:
Kristályvárosokban élnek, amelyek apró kvarckristályokként csillognak a természet zöldjében:

E városok közül sok olyan, mint a Plejádi csillaghalmaz bolygóin lévő föld alatti és óceán alatti kristályhelyek.
Nincs szükségük sok alvásra, a fizikai testüket pedig egy speciális elixírrel tartják karban:

Értik a halhatatlanság titkait, mégis ritkán határoznak úgy, hogy 1000 évnél tovább tartják meg ugyanazt a fizikai testet.
Nagyon pozitívak, vidámak és érzékiek.
Az erotikus szerelem életük egyik legfontosabb aspektusa, és tudják, hogyan gyógyítsanak azzal az energiával:
A Plejádiak évezredek óta kapcsolatban állnak a felszíni lakossággal:
Annak érdekében, hogy megtörjék e bolygó karantén státuszát, felvették a kapcsolatot a Vril lányokkal (die Vrilerinnen), hogy elkezdjék a német titkos űrprogramot:
Miután a sötét erők eltérítették a német titkos űrprogramot, a Plejádiak kimentették a Vril lányokat a bolygó felszínéről 1945-ben, egy titkos projekt keretében, mely a "Niemand bleibt hier" (senki sem marad itt) kódnevet viselte.

A Plejádiak 1954-ben felvették a kapcsolatot Eisenhower Elnökkel, egy nukleáris háborút próbálván ezáltal megakadályozni:
A Plejádiak 1977-ben kapcsolatba léptek velem, ezzel szintén egy nukleáris háborút próbáltak megakadályozni:
A Plejádiaknak sikerült megakadályozniuk a nukleáris háborút, de nem voltak képesek megakadályozni az arkhón inváziót 1996-ban.
Az arkhónok képesek voltak rövid időre még a Plejádi csillaghalmazt is megszállni 1996 és 1999 között:
Miután a Plejádi csillaghalmaz 1999-ben felszabadult, és a Plejádi túszok java része kiszabadult a Föld bolygón lévő föld alatti katonai bázisokról, a Plejádiak kapcsolatba léptek velem 2001 vége felé, és instrukciókat kaptam tőlük Tachyon gyógykamrák építésére.
Nem voltak azonban képesek megakadályozni a lélektársam meggyilkolását.
Éppen ezért nem fér a fejembe, hogyan hihetik egyesek, hogy ez a blog valamiféle alaposan kidolgozott átverés, és hogy én manipulálom az embereket. Ezeknek az embereknek komoly problémájuk van a bizalom terén, és terápiára lenne szükségük. Azok az emberek pedig, akik összevissza, értelmetlen megjegyzéseket tesznek közzé ezen a blogon, azok mindörökre le lesznek tiltva a hozzászólástól. Ha pedig nem tudod, milyen az összevissza vagy értelmetlen megjegyzés, akkor jól gondold meg, mielőtt bármit is közzéteszel, és számolj a következményekkel.
Ez nem tréfa, ez egy komoly háború, amelyben én messzemenően többet adtam egy nemes célért, mint a legtöbb ember, és messzemenően többet veszítettem, mint a legtöbben. És ezért megérdemlem a tiszteletet.
Ennek a bolygónak a felszíne sokkal több sötétséggel rendelkezik, mint amire én, az Ellenállás, vagy a Plejádiak valaha számítottunk. Ennek a komplex helyzetnek a kitakarítása elkerülhetetlenül csúszásokkal jár. Ez nekem sem tetszik. Neked sem tetszik. Senkinek sem tetszik. Ne légy többé pancser, fejezd be a nyavalygást és a panaszkodást, és TÉGY végre valamit, hogy elviselhetőbb legyen a bolygó felszíne. Nem engedhetsz meg magadnak saját birtokot, hogy a Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna projekt részese lehessél, mert "csak a cabal engedheti meg magának, hogy saját birtoka legyen"?
Itt egy eladó földdarab, amelyet 500 dollárnál kevesebbért kínálnak, amely alkalmas lenne a Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna projektben való részvételre, és amelyet a google-on 20 másodperc alatt találtam:
Valaki megosztott egy briliáns hozzászólást és ezzel gyönyörűen az Esemény kontextusába helyezte a Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna projektet:
"A kulcs az, hogy multidimenzionálisan gondolkodjunk ezzel kapcsolatban... nem létezik egyetlen lineáris, lépésről-lépésre vezető út az Eseményig. Sok különböző idővonal váltakozik valószínűség és alternatív módok tekintetében a megvalósulást illetően. Azzal, hogy felfedik ezeket a projekteket, társteremtenek abban a mezőben, amelyet az Ellenállási Mozgalom és mi mindannyian teremtettünk. Ez az idővonal stabilizálás aztán megemeli összességében a rezgést és a kvantum mezőt, amely aztán támogatja az összes pozitív idővonalat. Beleértve ebbe azt is, amelyen az Esemény megtörténik."
Most mire számíthatunk? Vért, verejtéket és könnyeket ígérhetek:
És aztán, megígérhetem a Fény Győzelmét.
Mikor? Senki sem tudja. Az Esemény NEM fog megtörténni, amíg a plazma toplet bombák túlnyomó része el nem lett távolítva.
Addig pedig, nagy szeretettel várunk, hogy csatlakozz hozzánk Budapesten, Magyarországon, április 14-15-én a 2018-as év első Felemelkedés Konferenciáján:
(Magyar fordítása itt található: 
Vagy csatlakozhatsz hozzánk Tajpejben, Tajvanon a második konferenciára, május 12-13-án:
A Fény Győzelme! 

2018. március 19., hétfő

Kapcsolatfelvétel

Eredeti bejegyzés: http://2012portal.blogspot.hu/2018/03/contact.html
Fordította: Rácz Anita
A Galaktikus Konföderáció Fényerői úgy határoztak, hogy a Galaktikus Kódex IV/2-es fejezete alapján e bolygó felszínét Konföderációs területté nyilvánítják.
Nyilvánvaló okokból nem sok információ kerülhet nyilvánosságra a felszíni műveletekről. Az egyetlen, amit mondhatok az az, hogy elég magas számban léteznek olyan chimera által irányított drakonida és reptilián hibridek, akiket az utolsó arkhón invázió alatt, 1996 és 1999 között inkarnáltak emberi klón testekbe föld alatti bázisokban. A 2001. szeptember 11-i hamis zászlós eseményt követően elkezdtek feljönni a felszínre és beszivárogtak az emberi társadalom felsőbb hatalmi ranglétráiba. A Fényerők jelenleg ennek a helyzetnek a megoldásán dolgoznak a Mjolnir Művelet részeként.
Csupán annyit hadd mondjak el, hogy a bolygó felszínén lévő túszhelyzet nagyon bonyolult és a felszabadítás lehet, hogy a vártnál egy kicsit tovább fog tartani.
Ez az oka annak, hogy a Fényerők nem tanácsolnak semmiféle spekulációt az Esemény időpontjával kapcsolatban a csalódások elkerülése végett és azt javasolják, hogy inkább kezdjünk a küldetésünkre fókuszálni és arra, hogy a Mostban éljünk teljes életet:

Senki sem születik harcosnak.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor elutasítod, hogy ülve maradj.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor elutasítod, hogy meghátrálj.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor felállsz miután fellöktek.
Azért választasz úgy, hogy az leszel, mert ki, ha nem te? 

Minden egyes nap több tízezer ember hal éhen és hal meg alultápláltság miatt:
Ez megmutatja az ellenőrzésnek azt az erejét, amivel a sötét erők még mindig rendelkeznek a bolygó felszínén. Ha az Eseményt az előtt beindítanák, mielőtt a toplet bombákról intézkednek, a halottak száma ettől sokkal, de sokkal magasabb lenne.
Annak érdekében, hogy felkészítsék a bolygót a Végső Áttörésre, a Fényerők arra kértek, hogy intézkedjek a felszíni lakosság irányába, hogy a bolygó felszínét "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" alakítsák.
Instrukciók:
Ha rendelkezel olyan saját birtokkal, amihez tartozik egy kicsi, de ahhoz elég nagy sík terület, hogy ott egy kis Plejádi repülő csészealj leszállhasson, akkor csendben elmondhatod az alábbi rendelkezést:
"Az Én Vagyok jelenlétem nevében elrendelem, hogy egy Plejádi hajó szálljon le saját tulajdonú földemen és történjen meg a fizikai első kapcsolatfelvétel az ezen a hajón lévő Plejádiakkal a lehető leghamarabb, a lehető legjobb módon."
Nagyon fontos, hogy SOHA ne mondd ki hangosan ezt a rendelkezést és soha ne beszélj róla senkinek, mert különben nem lehetsz része a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" projektnek. Azzal, hogy nem hozod tudomására senkinek, hogy elmondtad-e a rendelkezést vagy sem, a Plejádiakkal való saját kapcsolatfelvételi folyamatodat véded meg a fizikai és nem-fizikai cabal beavatkozástól, ami megakadályozhatja, hogy megtörténjen a kapcsolatfelvétel. Viszont mindenképp megoszthatod a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" instrukcióit a lakosság felébredett részével.
7x7 méter/yard nagyságú terület az abszolút minimum egy kicsi Plejádi űrhajó landolásához, 30x30 méter pedig az optimális.
Mondanom sem kell, hogy a Plejádiak pozitív Fénylények. Ha ebben nem vagy biztos, akkor a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" protokoll nem neked való.
Több ezer ember együttes szabad akarata, akik világszerte elmondják ezt a rendelkezést, egy kapcsolatfelvételi, pulzáló koherens Fényjelet fog küldeni a bolygó energiarácsába és a Plejádiaknak. Ténylegesen egy "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" fogja alakítani az egész bolygót. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, kb. 12000 ember kritikus tömegére van szükség. Ez egy jelzés lesz a Plejádiak és a Galaktikus Központi Faj számára, hogy az emberi lakosság felébredett része elért egy spirituális érettséget, ami 0,75-nek felel meg a Kardasev-skálán:
Ez fogja mutatni, hogy a kapcsolatfelvétel lépései elkezdődhetnek.

"Itt az idő a Kapcsolatfelvételre" - A Galaktikus Föderáció
Az emberiség készen áll a kapcsolatfelvételre:
A kapcsolatfelvétel lépései helyesen az alábbi könyv utolsó oldalain vannak leírva:
Induljon el a kapcsolatfelvétel folyamata. Változtassuk "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" ezt a bolygót!
A Fény győzelme! 

COBRA Etheric Liberation Hungary FB Csoport

2018. március 7., szerda

Az Igazság Frekvenciája


Előszó
A lenti szöveg az utóbbi idők egyik legfontosabb írása, ha nem a legfontosabb,ezért kérlek figyelmesen olvassátok el. Azzal a céllal íródott, hogy felkészítsenek minket arra a lépésre, arra a szintemelkedésre, ami most fog következni. Hamarosan itt a blogon olyan információkat olvashatunk Cobra részéről, amely nagyon új lesz nagyon sok ember számára. 
Sokszor a valóság durvább a fikciónál, de ha valóban meg akarjuk változtatni a világunkat, tisztában kell lenni mindennel, ami ide köt/kötött minket. És mint tudjuk, a "szenvedés nem a tényben, hanem a tényhez való hozzáállásunkban van". A belső úthoz sok türelmet és szeretetet kívánok. 
Steve

Fordította: Takács Anikó és Rácz Anita
Itt található egy jegyzet, amire vezettetést éreztem, hogy megírjam, válaszul Cobra 2018. március 2-i Rövid helyzetjelentés c. bejegyzésére. Remélem, ez segíteni fog Fénymunkás, Fényharcos és Igazságtudó társaimnak felkészülni arra az információra, amit Cobra hamarosan közzé fog tenni.
Kérlek, osszátok meg ezt a blogjaitokon és a közösségi médiákban, ha az, amit írok, együtt rezonál veletek.
A Fény győzeme!
Tudod hogyan lehet felismerni az igazságot?
Cobra a 2018. március 2-i Rövid helyzetjelentésében írta az alábbit:
"A közeljövőben sok olyan információt fogok tudni megosztani, melyek nem közvetlenül a felszíni műveletekkel kapcsolatosak. A Fényerők azt kérték, hogy tegyek közzé információt az Istennő misztériumokról és egy "másik" olyan információt, ami eddig szigorúan titkos volt. Ez az információ komoly reakciókat fog kiváltani sok olyan emberből a felszíni lakosság körében, akik ezt a blogot olvassák. Maradjatok nyugodtak. A Fény győzelme."
Szeretném megvitatni Fénymunkás, Fényharcos és Igazságtudó társaimmal, milyen fontos felismerni, hogy létezik egy bizonyos "Igazság Frekvenciája".

Számunkra, akik eléggé felébredtünk és képesek vagyunk megérteni azt a koncepciót, hogy egy rezgésekből álló Univerzumban élünk, kvantum szinten az anyag egészen le a fizikai szintig rezgésből áll... Ezt a rezgést aszerint határozzuk meg, amilyen energiára az emberek érzékenyek, amit éreznek, hallanak, látnak és amire rezonálnak, empatikus képességüket felhasználva. Életünk során mindannyian megtapasztaltuk, amikor valaki az arcunkba hazudott. Egyszerűen tudtuk, hogy a szavak, amiket mondtak, nem voltak valóságosak. Ennek oka az, hogy van egy bizonyos frekvencia, amit az igazság kibocsát. A megtévesztés és a hazugság is sajátos frekvenciával rendelkeznek. Az igazság bizonyos magas rezgésen rezonál. Mi, mint Isteni lények, akik emberi tapasztalattal rendelkeznek, teljes mértékben képesek vagyunk ezt értelmezni, bármelyik formában kerül elénk. Megtanulhatunk különbséget tenni a kettő között úgy, hogy különös figyelmet szentelünk annak, hogy hogy érzünk abban a pillanatban, amikor bármelyiket az arcunkba mondják.
Ahogy valószínűleg tisztában vagyunk vele, a sötét elit sokféle alacsony rezgésű frekvenciával bombáz minket, amit arra használnak, hogy eltorzítsák és elnyomják intuitív képességeinket, amivel rá tudunk jönni, meg tudjuk különböztetni az igazságot a kitalációtól. Ezek a negatív, zavaró frekvenciák kétségtelenül kellemetlenek. Zavarodottságot, fájdalmat, érzelmi zűrzavart okozhatnak, gátolják képességeinket, elterelnek az igazságtól és így tovább. Ezek lehetnek mikrohullámú, skaláris frekvenciák, WIFI, stb. Sokféle módon legyőzhetjük vagy ellensúlyozhatjuk ezeket a negatív frekvenciákat, hogy a lehető legvilágosabban lássunk, amikor valamilyen információt kapunk anélkül, hogy negatív módon beindítsanak minket. Legjobb, ha magasan tartjuk a rezgésünket és a szívünk terében maradunk.
A kristályok és orgonitok segíthetnek abban, hogy Fénymezőt teremtsünk magunk körül, ami segít leblokkolni a zavaró frekvenciákat. Léteznek olyan technológiák és speciális eszközök, amelyek nagyon hasznosak lehetnek. Akit érdekel, megkeresheti, hogy számára melyik a legjobb.
Az is rendkívül fontos, hogy először is beismerjük és kijelentsük azt a tényt, hogy hatalmas mennyiségű információt rejtettek el előlünk szándékosan a sötét erők annak érdekében, hogy fenntartsák a Föld karantén státuszát. Döntsd el, hogy ítélkezés nélkül olvasod el és szívod be azokat az új információkat, amiket Cobra fog közzétenni a közzétételi folyamat részeként. Mivel a felszíni lakosság körében lesznek információk közzétéve, meg kell értenünk, hogy nem mindegyik lesz kellemes. Már sok olyan atrocitásról tudunk, amit a sötétek követnek el ennek a gyönyörű bolygónak a felszínén és a felszíne alatt. Ezért rendkívül fontos meghozni azt a döntést, hogy legalább nyitottak legyünk, amikor meghallgatjuk az új információkat.
Ha egyszer úgy döntünk, hogy nyitottak leszünk az új információkra, akkor használnunk kell ítélőképességünket, hogy meglássuk, hogy az új információ hogyan rezonál lelkünk mélyén. Az az igazság, hogy a legtöbb ember annyira erősen programozott, hogy inkább hajlandók elhinni egy nyilvánvaló hazugságot, mint hogy elhiggyék a valódi igazságot, amikor azt tényként közlik velük.
Ez a mátrix elmekontroll programozásának egy nagyon ravasz formája. Létfontosságú, hogy képesek legyünk megérteni, hogy egy új információt a sötét elmekontrollált program/hitrendszer szűrőjén keresztül dolgozzuk fel vagy valójában a Felsőbb Énünk lencséjén keresztül.
Felismered a különbséget?
Képes vagy meglátni, hogy rászedtek-e vagy becsaptak?
Vizsgáljuk ezt meg...
Az elmekontroll alatt álló hitrendszer általában egy olyan ideológia, amit már nagyon korai gyermekkorban belenevelnek az elménkbe a felsőbb oktatási intézmények. Politikai, vallási, oktatási elmekontrollról van szó, amit gyakran családi vonalon adnak tovább. Megtanítják, kit gyűlöljünk és kit szeressünk, és hogy mit higgyünk a világról. Elferdített módon tanítanak minket az eredetünkről, a történelmünkről, a másvilágról és a felsőbb birodalmakról. Mindez fondorlatra vagy az információk szándékos meghamisítására épül, hogy így teremtsenek hamis valóságot, hogy ily módon támogassák, amit a sötétek mondanak. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, mindannyian tisztában vagyunk ezekkel a hitrendszer típusokkal, melyek bekorlátozzák/kontrollálják a lakosság gondolkodási folyamatát és a sötétben tartják az embereket.
Mélyen magunkba kell néznünk, hogy megvizsgáljuk, mit kell elengednünk, ami eltorzítja azt a képességünket, amivel meg tudjuk különböztetni a valóságot a kitalációtól. Ily módon tényleg zavar nélkül tudjuk látni, érezni, hallani és érzékelni az igazságot. Sokszor amikor valakinek megpróbáljuk elmondani a valódi/tényszerű igazságot a korrupt kormányokról vagy a hamis zászlós eseményekről, a földönkívüliekről és a titkos űrprogramokról, stb., programozásukból kifolyólag negatívan reagálnak ahelyett, hogy felsőbb logikából reagálnának. Aztán tulajdonképpen a hitrendszerrel hadakozunk az adott személy valódi elméje helyett. Ezt magunkban is meg kell látnunk. Amint rájövünk, hogy hol hordozunk még magunkban bizonyos programokat, tudatos döntéssel felülkerekedhetünk rajtuk, hogy ezzel is lehetővé tegyük, hogy az új információk beáramolhassanak és megláthassuk, mindezzel kapcsolatban hogyan érez a Felsőbb Énünk. Néha eltarthat egy ideig, hogy ez teljes mértékben sikerüljön. Úgy is jó, ha kis lépésekben próbáljuk meg, amíg képesek leszünk teljesen megemészteni az új és valószínűleg nyugtalanító információkat.
Az új és nyugtalanító információkra adott azonnali védekező és dühös reakció teljesen általános, ha az egyén még mindig a mátrix elmekontroll programozásából működik. Ha úgy találjuk, hogy automatikusan így reagálunk, meg kell vizsgálnunk, hogy valójában miért is utasítunk el egy valószínűleg valóságos információt, ami magasabb felébredést idézhet elő. Időt kell rá szánnunk, hogy a Felsőbb Énünk belső szűrőjén keresztül megvizsgáljuk, hogy valóban együtt rezonál-e lényünk hiteles részével.
Így tudjuk eldönteni, hogy valóban igazságról van-e szó vagy komplett sületlenségről. Amint eljutottunk arra a szintre, ahol hajlandóak vagyunk elfogadni annak a lehetőségét, hogy az új információ, amit hallani fogunk, hiteles, akkor megtehetjük azokat a lépéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy feldolgozzuk azt anélkül, hogy érzelmi traumát okoznánk magunknak vagy másoknak. Lássuk be, hogy több olyan információ van a Föld sötét elfoglalásáról, amiről NEM tudunk, mint amiről valójában tudunk. Tehát amint megtörténik a közzététel, hajlandóknak kell lennünk elfogadni azt, hogy lesznek olyan igazságok, amelyek lehet, hogy nem fognak tetszeni, nyugtalanító tartalmuk miatt. Hogyan dolgozzuk fel mindezt, ha nagyon nyugtalanító?
Annak a ténynek köszönhetően, hogy sokunk már sok életet leélt itt a karantén Földön a sötét megszállás alatt, kétségkívül meg fogunk tapasztalni olyan negatív helyzeteket, amelyek lehetséges, hogy be fognak indítani bennünk valamit, ahogy egyre többet tudunk meg a sötét erők múltbeli és jelenlegi szörnyűségeiről. A lelkünk emlékszik ezekre az életekre és helyzetekre, bár lehetséges, hogy tudatosan nem emlékszünk rájuk. Amikor Cobra közzé fog tenni egy bizonyos nagyon érzékeny információt, lehet, hogy be fog indítani bennünk néhány olyan traumát, amit más életekben tapasztaltunk meg. Lehet, hogy nagyon negatív reakciót fog bennünk kiváltani. Ez a reakció NEM feltétlenül azt jelenti, hogy nem igaz. Valójában az ellenkezőjét is jelentheti! Magas töltöttségű érzelmi reakciónk azt mutathatja, hogy bizonyos szinten nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy ez igaz. Egyébként nem váltana ki belőlünk ilyen magas töltöttségű érzelmi reakciót. Ez az, amit meg kell értenünk. Nem az a legjobb, ha támadjuk azt, aki a hírt közzétette és nem fog senkit sem szolgálni, ha másokat támadunk az elnyomott érzelmekből fakadó reakcióból. Időt kell rá szánnunk, hogy feldolgozzuk és megértsük azokat az okokat, melyek miatt negatívan reagálunk. Nagy valószínűséggel ez amiatt van, hogy a lelkünknek tudatos emléke van egy előző életbeli traumáról. Fontos lesz, hogy időt szánjunk arra, hogy mélyeket lélegzünk, meditáljunk, sétáljunk a természetben és végiggondoljuk az aktiválódott emléket. Vagy találjuk meg a módját, amely személy szerint nekünk segít feldolgozni ezeket az érzéseket. Mindenki más módon tud nyugodt maradni és befogadni az információkat. Kérj meg másokat, ha szükséged van segítségre.
Természetesen az Esemény előtti közzétételről beszélünk, a fent említett cikk utolsó bekezdése alapján. Az ilyen típusú információ valódi teszt lesz arra, hogy meglássuk, mennyit dolgoztunk magunkon eddig a pontig és min kell még dolgozni, ha van ilyen. Sok lehetőség és mód van arra, hogy segítsen nekünk a nyomasztó információk feldolgozásában. Kérlek, lépj kapcsolatba hasonló gondolkodású emberekkel, hogy segítsenek neked a folyamatodban. Kérdezz meg másokat, nekik milyen módszerük van a stressz vagy a bánat feldolgozására. Kommunikáljatok kedvesen és békésen, hogy támogassátok egymást kialakítani egy biztonságos teret, ahol megbeszélhetitek az érzéseiteket.
Itt található néhány iránymutatás, amit felhasználhattok, hogy megkönnyítsétek a folyamatot, ha úgy érzitek, érzelmileg beindítottak benneteket:
Próbáld meg észrevenni, hogy a hiedelmeid indítottak-e be vagy valamilyen előző életbeli emlék. Egy hitrendszer beindítása azt fogja okozni, hogy elkezdesz vitatkozni attól való félelmed miatt, hogy a jelenlegi valóságod összeomlik. Ha valamilyen előző életbeli emlék indít be, az sokkal inkább szívvel kapcsolatos reakciót vált ki. Olyan érzés lesz, mintha egy mély tudás vagy tapasztalat indult volna be. Bár az érzelmi reakció lehet, hogy nem kellemes, nagyon eltér a hitrendszer/védelmi mechanizmus okozta reakciótól.
Szánj időt arra, hogy csendben leülsz, hogy hagyd, hogy az új információ ítélkezés nélkül áramoljon a lényedbe. Nézd meg, milyen érzés, ha hagyod, hogy lehet, hogy ez az igazság. Ha azt érzed, hogy azonnal elutasító vagy, kérdezd meg magadtól, mit veszíthetnél, ha igazságként fogadnád el. Kérdezd meg, miért rémít meg vagy miért zavar annyira. Ha úgy találod, hogy az, hogy hagyod, hogy az elfogadott valóságod részévé kezdjen válni, még mindig zavar téged, csak légy türelmes és haladj apró lépésenként. Újra visszatérhetsz rá, hogy ne nyomaszd magad. Ha semmilyen szinten nem rezonál együtt a lényeddel, akkor dönthetsz úgy hogy elutasítod vagy később visszatérsz rá, amikor kevésbé vagy érzelgős.
Kérd meg Felsőbb Vezetődet, hogy lépjen be és segítsen neked a folyamatban. Kérd szellemei vezetőidet és angyalaidat, Mihály Arkangyalt és más Felemelkedett Mestereket, Istennőket, Isteneket, hogy segítsenek neked feldolgozni és megérteni a színfalak mögött zajló nagyobb képet. Kérd meg őket, hogy vigasztaljanak téged és nyugtassanak meg.
Meditálj, hogy kapcsolatba kerülj a Felsőbb Éneddel. Kérd a legmagasabb szűrő felhasználását, amivel csak rendelkezel, hogy megfelelően tudd kezelni az információkat. Fontos megérteni, hogy hatalmas különbség van az 'elmeprogramozott' mátrix által létrehozott és foganatosított logika, és a Felsőbb Én logikája között. A Felsőbb Logika az a mód, amivel megérthetjük, és megvizsgálhatjuk a nagyobb képet, ahelyett az alacsonyabb logika helyett, amely csak a félelem szemein keresztül lát. Nekünk a Forrás szemein keresztül kell látnunk, valamint a Felsőbb Énjeinkén ahhoz, hogy megszerezzük a megfelelő perspektívát, amely nem lehetséges az alacsonyabb félelem-alapú logika szemüvegén keresztül.
Ez tényleg segíthet abban, hogy a könnyebb feldolgozhatóság kedvéért részletekben olvasod és fogadod be az új információkat. Annak érdekében, hogy éles tisztánlátással rendelkezzünk arról, hogy egy információ igaz, vagy kitaláció, a megkülönböztetés egy pontos folyamatával kell rendelkeznünk. Csak akkor vagyunk erre képesek, ha tiszta a fejünk és kiegyensúlyozott az érzelmi energiamezőnk. Tégy meg bármit, ami szükséges, hogy elérd ezt az egyensúlyt ahelyett, hogy kiakadnál, vagy másokat támadnál. Tégy egy sétát a természetben, menj el biciklizni, vagy találd meg a csendet és nyugalmat oly módon, amely számodra kényelmes. Ha kreatív vagy, akkor énekelj, táncolj, fess, zenélj, vagy tégy bármit, amire szükséged van, hogy megtaláld a Forrással való kapcsolatodat, hogy egyensúlyba hozd magad. Az is alapvetően fontos, hogy leföldelj Föld Anya szívébe, hogy egyensúllyal segítsd, mikor zavaró, vagy sokkoló helyzetekkel kell szembenéznie. Kell, hogy közvetlenül rendelkezésünkre álljon a megoldó mechanizmusunk, annak érdekében, hogy helyesen tudjuk felhasználni ítélőképességünket. Győződj meg róla, hogy a teljes arzenálod minden eszközét felhasználtad, mielőtt bármiféle durva ítéletet bocsájtanál ki, vagy olyan problémákat idéznél elő, amiket később megbánhatsz.
Célunk itt a Földön
Célunk itt a Földön sokoldalú. Az egyik fő ok, amiért itt vagyunk, hogy emeljük a bolygó rezgésének szintjét, miután felébredünk. Hatással vagyunk az Emberiség kollektív tudatmezőjére is rezgésünk, gondolataink által, sokkal fokozottabban, erősebben, mint azok, akik alszanak. Ezt az erőt nagyban felhasználhatjuk a bolygó felszabadításának elősegítésére... ahelyett, hogy a sötétek bábjai lennénk, mivel megtalálják annak a módját, hogyan manipuláljanak, hogy a belharcok által, a felszabadítás ellen dolgozzunk.
Meg kell értenünk, hogy mint felébredett emberek, 1000-szer hatékonyabbak és erősebbek vagyunk, mikor szándékainkat manifesztáljuk, mint azok, akik alvó állapotban vannak. Ahogy meditálunk, vagy kiküldjük szándékainkat az Univerzumba, az érzelmi energiánk közvetlenül a bolygó fényrácsába kerül kivetítésre, valamint a kollektív tudatba. Képesek vagyunk komoly pozitív változást előidézni, amennyiben ezt megfontolt szándékkal tesszük. Legfontosabb tehát, hogy jó dolgokra használjuk erőnket. Fontos, hogy a tudat tiszta áramlatával rendelkezzünk, mely mentes a negatív, alacsonyabb érzelmi, gondolati formáktól, mint amilyen a harag, gyűlölet, viszály, félelem és így tovább. Azzal, hogy egyszerűen azt választjuk, hogy tiszteletben tartjuk azon felébredett emberek érzéseit is, akikkel nem értünk egyet, hogy nem vitázunk velük, vagy nem támadjuk őket, nagy lépést teszünk előre a megfelelő irányba. Kérlek, tartózkodjatok a belharcoktól. Nem eshetünk áldozatul azoknak, akik szándékosan nyomkodják önműködő, negatív reakcióink indítógombjait. Ki kell használnunk önvalónk belső hatalmát, és el kell utasítanunk, hogy bármely ilyen szituációra reagáljunk. Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni saját gondolatainkért, tetteinkért, valamint rezgésmezőnkért, amelyet kivetítünk a fényhálóba és az Univerzumba. Ha így teszünk, az már önmagában meg fog bennünket védeni az alacsonyabb energiáktól, és távol fog tartani azoktól a drámáktól, amelyek elvonják figyelmünket a célunkról és küldetésünkről.
A Cintamani kövek olyan eszközök, amelyeket felhasználhatunk arra, hogy visszatükrözzék árnyoldalainkat, mi pedig hatékonyan tudjuk irányítani őket. Ők a Felemelkedés kövei. Abban vannak segítségünkre, hogy rávilágítsanak, mi az, amin dolgoznunk kell magunkon. Felfedik azokat a területeket, amelyeken lényünknek gyógyulásra van szüksége. Fel kell dolgoznunk, és el kell engednünk mindazt, ami nem szolgál minket, hogy több Fényt tudjunk tartani. Az eredmény pedig a tudat egy sokkal tisztább áramlása lesz. Ez megengedi majd a magasabb Felemelkedési energiák aktiválódását lényünkben, és megnöveli a manifesztációs képességeinket. Nem fog érdekelni, hogy részt vegyünk a sötétek negatív sugallatainak alacsony rezgésű akcióiban.
Nagyobb békét és örömet találunk azokban a dolgokban, amelyek magasabb frekvencián rezegnek. A kövek megmutatják azokat a területeket, ahol még működhetnek bennünk elmeprogramok (árnyoldal is). Valamint segít megtalálni azokat a módszereket, amivel eltávolíthatjuk programjainkat annak érdekében, hogy tiszta test/elme térből működhessünk. Amikor arra használjuk a köveket, hogy bármely információval, vagy helyzettel kapcsolatos kérdésre rámeditáljunk, segíthetnek, hogy könnyebben hozzáférhessünk a tisztább, magasabb útmutatáshoz.
Nagyon fontos megértenünk gondolataink csodálatos erejét. És megfigyelni, hogyan állunk azokkal az Univerzális energiákkal kölcsönhatásban, amelyek megteremtik világunkat. Mindig kölcsönhatásban vagyunk ezzel a mezővel, mivel a részei vagyunk ennek. Az Univerzum részei vagyunk. Közvetlenül kapcsolódunk ahhoz, amit egyesek a "Vonzás Törvényének" hívnak. Nem tudjuk megválasztani, mit küldünk ki, ha a pozitív gondolatok mellett negatívak is kiáradnak belőlünk. Az Univerzum mindkettőre reagál. Nem büntetés, ha valamiféle negatív dolog manifesztálódik, hanem a gondolatok eredménye, félelmek, aggodalmak, ahogy kivetítjük őket az Univerzális mezőbe. Ezen oknál fogva meg kell gondolatainkat tisztítani, hogy csupán olyan dolgokat teremtsünk, amelyekre őszintén vágyunk. Meg kell értenünk, hogy a gondolat és cselekvés úttörői vagyunk. Ez az egyik része, amiért mi, mint felébredett lények, itt vagyunk a Földön jelen pillanatban. Azért vagyunk itt, hogy kikövezzük az utat azok számára, akik nincsenek tudatában a bolygót érintő túszhelyzetnek. Azért vagyunk itt, hogy lehorgonyozzuk a Fényt. Azért vagyunk itt, hogy világítótornyok legyünk; jelzőfények, akikre azért van szükség, hogy megvilágítsák az utat azok számára, akik nem látnak.
Azért vagyunk itt, hogy újfajta gondolkodásmódot és megértést teremtsünk, amely közvetlenül a bolygó rácsába és az emberiség kollektív tudatába kerül lehorgonyzásra. Ez pedig segít azoknak, akik most ébrednek, és egyfajta útmutatásként jelenik meg az ő útjukon.
Ezért nagyon fontos, hogy élesítsük képességeinket, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot a megtévesztéstől.
Hogy mindig együttérzéssel és megértéssel tudjunk lenni magunk és mások felé.
Hogy tiszteletreméltóan viselkedjünk, amely példa lehet azok számára, akiknek majd szükségük lesz a segítségünkre.
Képesnek kell lennünk ezt az információt nyugodtan és tárgyilagosan továbbítani a többiek számára, tisztességgel.
Pozitív és hatékony módokat kell találnunk mindannyiunk számára, hogy megbirkózzunk azokkal az információkkal, amelyek nem tetszenek, vagy amelyek mélyebben felzaklathatnak bennünket. Meg kell tanulnunk nem úgy reagálni, ahogy azt a sötétek szeretnék, hogy reagáljunk. Támogatnunk és szeretnünk kell egymást ahelyett, hogy egymást támadjuk, vagy mind feladjuk a küldetésünket. Ha egymást támadjuk, akkor a sötétek nyernek.... kétségkívül.
Hogyan fogsz erre a küszöbön álló közzétételre reagálni?
Hogyan fogsz a teljes közzétételre reagálni?
Mindezt tisztességgel és méltósággal teszed majd, vagy negatív és támadó üzemmódra kapcsolsz?
Ez végeredményben a te döntésed. De értsd meg, hogy e döntések egyike sokkal nehezebb számodra, mint a másik. Ha engeded, hogy az új információk felforgassák a világodat, ki fogja azt ismét helyrebillenteni?
Megteheted a szükséges lépéseket ahhoz, hogy tartsd a Fényt, és az igazság fáklyáját.
És ezzel világítsd meg az utadat, és mások útját.... vagy bedobhatod a fáklyát a torzítás és káosz birodalmába.
Reméljük, hogy büszke fáklyahordozó válik belőled.